A Felvidékről kitelepítettek emléknapja alkalmából 2016 óta a Mindszenty téri Szőgyéni emlékkeresztnél tartunk rendezvényt.
A kereszten függő korpusz eredetijét a Méri család menekítette át Szőgyénből a határon, az úgynevezett csehszlovák magyar lakosságcsere idején, majd 2015-ben felajánlották Tata városának: kapjon végre méltó helyet és megbecsülést ez a hányattatott sorsú bronz figura. Szőgyéni fafaragó, Smídt Róbert készítette a keresztet hozzá, és ugyancsak szőgyéni alkotó, Baracska Árpád mintázta meg az eredeti után azt az időjárás viszontagságait álló másolatot, amely végül a keresztre került.
2015. június 4-e, a Nemzeti Összetartozás Napja óta a szőgyéni Krisztus ismét kereszten függ, Tatán, azon az Újhegyen, ahol a Szőgyénből elűzött családok közül sokan új otthonra leltek.
Ezek a tények, így szól a közismert történet.
Április 12-én virágokkal borítjuk be a kereszt talapzatát és fejet hajtunk előtte. Ám most, ha jelképesen is, ne a földre szegezzük, hanem emeljük magasra a tekintetünket. Az ég felé.
Szegény szőgyéni Krisztus 1947-ben újra golgotát kényszerült járni.
Fiai és lányai, miután túlélték elszakításukat attól az országtól, amelyhez őseik ezer éve tartoztak, majd talán maguk sem hitték, de ismét visszakerültek hazájuk fennhatósága alá, és nagy nehezen átvészeltek egy addig soha nem látott világégést – végezetül földönfutókká váltak. Megalázták, kisemmizték és szülőföldjükről elűzték őket.
De az a kis szobrocska, vagyis hát a Krisztus, bizony, velük tartott a száműzetésbe.
Olyan idők jöttek, hogy nem mutatkozhatott: talán elrejtőzött egy padlás sötét zugában – de kitartott az övéi mellett.
És hat évvel ezelőtt, az egykori menekülők, azaz már inkább az ő gyerekeik, unokáik végre elérkezettnek látták az időt arra, hogy az elbújtatott, de megőrzött Megváltót ismét tanúságtételre kérjék.
A szőgyéni Krisztus pedig, a hívek akaratából, immár itt függ Tatán, a kereszten.
Ha ránézünk, megjelenik előttünk a kifosztottak, meggyötörtek és elűzöttek mérhetetlen szenvedése – amelyet ő is magára vállalt. Felidéződik az az óriási erőfeszítés, amellyel sikerült megvetniük a lábukat a számukra rendelt új földön – és amelyben, titokzatos módon, ő is segítette őket.
De eszünkbe juthat ennek a tatai keresztnek a szőgyéni ikerpárja is, amely annak a jelképe, hogy majd hetven év eltelte után, az egykor a kitelepítettekkel tartó Krisztus végre szabadon vissza is térhetett eredeti hazájába, hátra maradott népéhez.
Hogy közösséget vállaljon velük a kisebbségi létben.
Reményeink szerint: hogy segítse őket a megmaradásban.
Mert hinnünk kell: bárhol, bármikor és bármilyen okból idézzük is fel a golgotát járó Krisztus történetét – csak egy lehet a vége.
A feltámadás.
